Főoldal

NavigCo – Fejlődés, az Ön igényeihez igazítva

A NavigCo hazai és nemzetközi környezetben, gazdasági területeken szerzett két évtizedes tapasztalattal támogatja a vállalatokat a szervezet működésének hatékonyságnövelésében, figyelembe véve az Embert a munka mögött.

A vállalati siker kulcsa Ember, Termék és Profit együttesében rejlik.

Az előrehaladás során a folyamatos szakmai fejlődés mellett érdemes figyelmet fordítani az emberi értékek megbecsülésére és fejlesztésére is. Az üzleti eredményesség fenntartása és növelése akkor a leghatékonyabb, ha motivált, elkötelezett szakemberek a csapat tagjai.

 „A vezetés folyamat, nem pedig pozíció.”  

A vezetés egyik nehézsége abban áll, ahogyan mi haladunk, úgy haladnak az általunk vezetett emberek is. Az önmagunkban rejlő lehetőségek teljes kiaknázásával megteremtjük a légkört, amelyben mások is kiteljesíthetik saját lehetőségeiket– John C. Maxwell –

 Hatékony megoldások egy helyen professzionális szolgáltató által

Coaching – Mentoring – Tanácsadás

 

SZOLGÁLTATÁSI TERÜLETEK

Üzletviteli tanácsadás

Személyre szabott egyéni fejlesztés

Vezetőfejlesztés

 

 

A coaching ereje

Higgyen a mentális támogatás, célzott fejlesztés eredményesség növelő hatásában!  Megtérül az egyén- és/vagy vezetőfejlesztésbe invesztált pénz és idő! Már a pályaválasztás első lépéseitől hatékonyan alkalmazható!

A jövő szakemberei a mából nőnek ki 

ÚJ Szolgáltatás – IFJÚSÁGI COACHING 

 “Hogyha rátalálsz a szenvedélyedre, nagyot alkothatsz.” 

Pályaorientáció ∼  Pályakezdés kísérete ∼ Önfejlesztés

 
Tervezzük együtt a sikeres jövőt!

Találkozzunk, beszélgessünk az elképzelésekről, kérdésekről! 

Kapcsolatfelvétel

AKTUÁLIS AJÁNLATOK

páros_kedvezmény

 

 

 

Rólam

 

 

Közgazdászként több évtizedes munkatapasztalattal, hazai- és nemzetközi vezetői gyakorlattal a hátam mögött, jelenleg Üzletviteli tanácsadóként és Személyes vezetőfejlesztőként támogatom a gazdasági élet aktív résztvevőit.

Völgyi Erika

Hiszek Müller Péter szavaiban, ami jól tükrözi a munkához és élethez való hozzáállásomat.

“Akit a tenger vár, annak minden akadály kicsi. Még a hegyet is megkerüli. Vagy lyukat váj benne, és idővel föloldja még a köveket is. Tanulj a víztől, nem lehet legyőzni. Ezt a szót, hogy “akadály”, nem ismeri.”

Szeretem látni az embert a munka mögött. Izgalmas a sokszínű csapatok tevékenységéből a legjobbat kihozni. Kihívás meglátni, hogyan lehet még jobb, hogyan lehet mindenkinek hasznos. Élmény részese lenni a fejlődésnek. Tudatosan és folyamatosan fejlesztem magamat, hogy vezető társaimat támogathassam szakmailag, továbbá kísérhessem Ügyfeleimet egy ideig az úton, amin megtapasztalhatják a fejlődés, változás új élményét az üzleti coaching folyamata által. Mindez különleges öröm számomra, egyúttal hála, hogy a folyamatnak én is részese lehettem.

Hiszek abban, hogy Üzleti tanácsadó és Személyes vezetőfejlesztő tevékenységem során Ügyfeleim támogatását is szolgálja egyrészt az évtizedes vezetői tapasztalatom, másrészt az a jártasság, amit a külföldi, nemzetközi csapatban eltöltött évek során szereztem. A különböző viselkedési kultúrákban érvényesülés kiválóan fejlesztette interperszonális képességemet. Saját fejlődésemet mind szakmai, mind emberi oldalon folyamatosan szem előtt tartom.

Járjuk be a vezetői út egy szakaszát közösen! Megtisztel, ha Ügyfelem lesz!

bövebben

 

Business Coaching – Üzleti tanácsadás

Business Coaching Üzleti tanácsadás
Navigco-coaching consulting

Jegyzeteim

Adni és kapni – A hála és öröm szemszögéből

Az “Énprojekt” önkéntes coachaként elmondhatom, hogy a háttérben sok energiát fektetünk abba, hogy tudjunk mentálisan támogatni minél szélesebb körben anyagilag nehéz helyzetbe került embereket haladásukban, fejlődésükben. Szolgáltatásunk ingyenessége ellenére szakértelmünket ugyanolyan komolyan és színvonalasan  nyújtjuk a hozzánk segítségért fordulóknak, mint amikor mindezt üzleti keretek közt tesszük. A felajánlott 3×1 óra ingyenes mentális támogatást szívből adom …

A hivatásról

Az Edző és a Coach – Apa és Lánya Ezt az írást egy januári újságcikk ihlette, amiben Édesapám is megemlítésre kerül. Szüleim pedagógusok, Édesapám nyugdíjba vonulása után testnevelő és edzői tevékenységét befejezve, a helyi lapnak történő újságírással töltötte ki napjait. Tanulságos életút tervezés. Egyrészt mert még e szép életkorban is képes volt új irányt kipróbálni …

Megálló – Visszatekintés

Állj meg néha… és lásd… Egy éve még a MAVIR Zrt Gazdasági igazgatójaként hoztam döntéseket. Legemlékezetesebb közülük, hogy felálljak-e ebből a székből. Végül két évtizedes energiaipari múltat magam mögött hagyva, új vizekre eveztem. Továbbképeztem magam, lett egy új, emberközpontú, támogató hivatásom. Közben megkötöttem első üzleti tanácsadói szerződéseimet is – feltöltődés volt a sok újdonság. Aztán …

Kapcsolat

 

Érdeklődését, kérdéseit az alábbi elérhetőségeken bizalommal fogadom:

Business coaching Üzletviteli tanácsadás Telefon
volgyi.erika@navigco.hu contact@navigco.hu +36704595756
Online platformSkype volgyierika_navigco Üzleti közösségi oldal linkedin.com/in/erika-völgyi-navigco

Völgyi Erika

közgazdász
üzletviteli tanácsadó és vezetőfejlesztő coach

“Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni.​”      (Napoleon Hill)

magamfotó