Megálló – Visszatekintés

Állj meg néha… és lásd…

iam

Egy éve még a MAVIR Zrt Gazdasági igazgatójaként hoztam döntéseket. Legemlékezetesebb közülük, hogy felálljak-e ebből a székből. Végül két évtizedes energiaipari múltat magam mögött hagyva, új vizekre eveztem. Továbbképeztem magam, lett egy új, emberközpontú, támogató hivatásom. Közben megkötöttem első üzleti tanácsadói szerződéseimet is – feltöltődés volt a sok újdonság.

Aztán a COVID befékezte a pörgést, de adott időt megálmodni weboldalamat. Köszönöm fantasztikus támogatómnak a lelkes megvalósítást és hogy türelmesen követte perfekcionista igényeimet.

A tétlenséget nem sokáig bírom, így online térbe tettem át üzleti coaching tevékenységemet (ügyfeleim hálás visszajelzései alapján sikeresen). Mindeközben az MVÜK tagvállalatok vezetőinek visszajelzései alapján elindított Mental Balance Program kialakításában aktív szerepet töltöttem be, amit szintén online platformon indult útjára – első eseményét jómagam moderáltam.

Az elmúlt év más kihívásokat, döntési helyzeteket hozott, mint az alkalmazotti lét. Más gondolkodásmódot, működést, alkalmazkodást kíván. És hogy miért írtam le gondolataimat?

Vitorlázásból tudom, hogy a hullámok Téged segítenek, ha megtanulsz szelet fogni a vitorlába. Ha biztos kézzel kormányzol és figyeled a szélirányt, gyorsan haladsz a cél felé. Ám a szélcsend csodája is szerethető – MEG KELL NÉHA ÁLLNI, hogy lásd, HOVA JUTOTTÁL.

 

♦ Szeretnél felelős, személyre szabott támogatást magadnak? Vedd igénybe coaching alapú vezetőtámogató szolgáltatásomat!

♦ Üzletviteli szakmai tanácsadót keresel, hogy még eredményesebb legyen a vállalatod? Működjünk együtt!  Válassz a Szolgáltatási csomagokból vagy kérj egyedi ajánlatot! 

 

 

Félig üres – félig tele?

Létezik az „iroda is pohár” elmélet?

visszatérés_officeVajon hogyan látjuk azokat az irodákat, amibe (még csak) részben tértek vissza a munkavállalók? Hétvégén egy irodaház mellett elhaladva, az üres irodákat látva, elszáradt növényekkel az ablakban, az ismert pohár-szimbolika jutott eszembe.

Fokozatosan visszatérnek a munkavállalók a márciusban elhagyott irodáikba. Milyen érzéseket szülnek a jelenlegi munkakörülmények? Ahol csak néhányan tértek vissza („félig üres iroda”), vannak köztük olyanok, akikben erős a hiányérzet? A félig üres pohárra asszociálva, érvényesül vajon a negatívumot éreztető hozzáállás? Számukra ez egy újabb stressz helyzet? Sőt engem az a kérdés is foglalkoztat, igenlő válasz esetén, hogy mi a hatása ennek a motivációra?

Ismert tény, hogy teljesen egyforma környezeti hatásokra két ember egészen másképp reagálhat. Azaz köztünk vannak a „félig megteltek az irodák” hozzáállású emberek is. A pohár-szimbólumnál maradva, ők azok, akik a nehéz helyzetekkel elfogadóbbak és igyekeznek pozitív szemlélettel, konstruktív hozzáállással kezelni azokat. Lehetséges, hogy ők egyúttal motiváltabbak is?

Ezeregy kérdésen és következtetésen elmélkedem a felvillantott kép kapcsán.

Mik az első tapasztalataitok fenti szimbólum alapján magatokkal, kollégáitokkal kapcsolatban? Létezik az „iroda is pohár” elmélet?

Beszélgetnél a témáról? Szeretnél mielőbb hatékony megoldást találni kérdéseidre a kialakult új munkakörülményekben? Fogj hozzá mielőbb! Jelentkezz még ma az ingyenes konzultációra!